2016. június 26., vasárnap

5.rész

(Aphrodité szemszöge)

-Ugye nem tud bejönni?-kérdeztem ijedten.
-Nem valószínű.-felelte Hablaty.-Más nem majd letüzeled.-mosolygott.
-De ez nem így működik!-kiáltottam rá félve.-Félek! Így nem megy!
-Hiszel bennem?-állt meg előttem közel Hablaty. Határazatlanul bólintottam.- Amíg hiszel bennem, nem lesz semmi baj.-mosolyodott és megsimitotta a hajam. Aztán hátrafordult mert meghalott egy hangot. Én is halottam.
-Night!/Pajti!-kiáltottuk egyszerre mert a sárkányaink voltak azok. Nehezen, de legyőzték az Ölvészt majd neki álltak lövelni a köveket. Hablaty megragadta a kezem és behúzott a sarokba.








(NightShimmer szemszöge)
Fogatlannal éppen hogy két percet tudtam sétálni, amikor eleredt az eső.
- Most mi legyen?- Néztem rá csurom vizesen
- Gyere, menjünk be abba a barlangba.- Mosolygott
Szépen lassan bementünk, majd Fogi lefeküdt.
- Most mi lesz?- Néztem Fogira
- Megvárjuk, amíg eláll az eső, utána haza megyünk. Addig pihenj egyet.- Mondta
- Rendben. De ide nem tud semmi bejönni?- Ijedtem meg egy kicsit
- Nem. Majd én vigyázok rád.- Mondta, és megölelt
Egy ideig egymástól távol pihentünk, majd utána odafeküdtem mellé. A szárnyával betakart, és a fejét a fejemre tette. Olyan jó érzés volt. Még sohasem éreztem ilyesmit. Egy kis ideig elaludtunk, majd lövéshangokra ébredtem fel.
- Fogatlan! Ébredj!- Keltettem fel
- Mi történt?- Nyújtózkodott
Valami megtámadta a barlangot, amitől az beomlott. Fogival arrébb futottunk, és Aph és Habi is ott voltak. Azonnal elkezdtük lőni a köveket, amik szétrobbantak. Aztán pedig egy ölvész bukkant elő a semmiből. A tüzünk már fogytán volt, úgyhogy próbáltuk minnél előbb elűzni a villámokat irányító sárkányt. Ez nem nagyon sikerült, ugyanis a legtöbb lövésünket kivédte. Ekkor valami megjelent a semmiből, és "lefagyasztotta". Kimentünk a barlangból, és körbenéztünk.
- Ez meg mi volt?- Érdeklődött Aph
- Nem tudom. De legalább megmenekültünk, és Fogiék is megvannak.- Mutatott ránk, amire Fogival mordultunk egyet.

(Aphrodite szemszöge)

-Akkor indulhatunk is haza.-indult el hazafelé Hablaty. Egy két lépés után megállt és hátra nézett mert mindenki leült és nézte a holdat. Shimmer-t Fogatlan átölelte a szárnyával, én pedig előttük ültem, felhúzva a lábaimet, amiket át is öleltem. Hablaty vigyorogva odasétált mellék és először állva nézte majd leült mellém.
-Milyen szép...-törtem meg egy idő után a csendet.
-Igen, az.-mosolygott Hablaty is. A sárkányok mögöttünk aranyosan összebújtak. Mindketten hátra néztünk és én szomorúan vissza is fordultam, majd elmosolyodtam. Óvatosan megnéztem a sebem, és magamban megjegyeztem hogy sokkal jobb mint reggel volt. Gondolkozzunk. Egész nap szinte Habival voltam és gyógyul a sebem. Hmm... ez érdekes.
-annyira szeretném tudni, hogy mi történt velem a találkozásunk előtt.-mondtam szomorúan.
-Hát...Arra én is.
-Mi van ha testvérek vagyunk?-fagyott meg bennem a vér. Nem vitás, Habiban is.
-Nem, szerintem nem. Akkor emlékeznék rád, és neked is barna hajad lenne.
-De apukád vörös.-jelentettem ki furán.
-Ez igaz. De akkor biztos beszéltek volna rólad.-húzta el a száját.-Ha valami emléked lenne...
-Lenne...-aztán magunkba merengve néztük tovább. Aztán egy idő után meguntuk és haza mentünk. Mi, Shimmerrel bent maradtunk az üres klub házban. Vettem egy lapot, egy ceruzát és elkezdtem tervezni a 2 nap múlva esedékes jelmez-bálra a ruhámat. Az 100 százalék biztos, hogy mi leszek, de még kellenek hozzá a hozzávalók. Aztán elnyomott az álom ott az asztalon, könyökölve.

***

Az eddigi legjobb kelésem. Reggel, még hajnalodás előtt, kiesett a kezem a fejem alól.
-Ébren vagyok!-kiáltottam fel, mire felkeltettem Shimmert.-Bocsi.-kértem bocsánatot és megtöröltem a szemem, majd ki nyújtózkodtam.
-Megyünk egy kőrt?-hallottam mögülem egy hangot. Takony támaszkodott "menőn" az ajtófélfához.
-Shimmer?-kérdeztem a sárkit aki feltápászkodott, jelezve, hogy benne van.
-Mehetünk. -álltam fel, majd felszálltunk.
-Hallottál a Sárkányversenyről?-kérdezte Takonypóc egy idő után.
-Miről?
-A Sárkányverseny. A Hibbant-on lesz és elrejtenek birkákat és azokat kell megkeresni.
-Nem hallottam róla, de benne vagyok.-mosolyodtam el.
-Szeretnéd kipróbálni?-kérdezte elfogadva a kihívást.
-Ohó, ez nem kérdés.-helyezkedtem el Shimmer hátán.
-Akkor egy bemelegítő gyorsasági kőr?
-Benne vagyok.De előtte szálljunk le.-javasoltam. Így is tettünk. Leszálltunk és Takony visszaszámolt.
-Akkor...3...2...-kezdte.
-1!-mondtam és teljes sebességgél neki indultunk. A gyorsasági verseny amúgy a sziget kőrül volt. takony sajna megelőzött, de kábé a felénél behoztuk. Épp Hablaty lépett ki a házából, mikor elsuhantam előtte. Szegény még nem tudta hol van, így furán nézett utánunk. Aztán leszállt hozzá Takonypóc. Aki szintén elképedve nézett utánunk.
-Gyors a csaj.
-Aph?-kérdezte Hablaty.
-Az ám-bólogatott vadul Takony.
-Akkor ezt megnyertem?-kérdeztem leszállva hozzájuk.
-Hát, attól tartok...Hallod!-mondta Takony.Szálltam le a sárkányomról és boldogan lépett hozzám és átkarolta a vállam.-Te nagyon jó Sárkányversenyző leszel.-kacsintott és én pedig elvörösödtem.
-Igen...-gondolkozott Hablaty. Aztán Takonypóc felkiáltott.
-Hey! A csaj hozzánk jön!
-Az ikrekhez?
-Mér' baj?
-Nem, nem,nem. Csak idén úgy van, hogy egyéni verseny van. a múltkori kicsit rosszul sült el.
-Ja, ti nyertétek.
-Nem arra céloztam. Múltkor csaltatok!
-Miről van szó?-kérdeztem.
-Nem lényeg. Aph, nem kell nyereg NightShimmerhez?-kérdezte Habi.
-Szerintem nem. Csak fölösleges. De tudnátok segíteni a versenyben?
-Persze! Takony most úgy is feldolgozza a történteket, hogy legyőzte egy lány.-mosolyodott el és elrepültünk.
-De majd a versenyt megnyerem a király csapatommal!-kiáltott utánunk, mire Hablaty csak forgatta a szemeit mosolyogva.
-Nem úgy volt, hogy nincsenek csapatok?-kérdeztem értetlenül.
-De.-mosolyodott el. Elrepültünk egy csendes, Éj Terror dalos helyre és Hablaty "kiképzett". Tulajdonképpen, abból állt az egész, hogy gyorsasági tréningre hajtottunk, pontosság, újabb gyorsaság, fürgeség(értsd:repülj át a fák között amilyen gyorsan csak lehet), és a végén kerestem birkákat is. Ez persze elvette az egész délelőttömet, plusz 2 bemelegítő és levezető órát is. Hablay aztán komolyan veszi a felkészülést. Később már készülődtünk is. A gyülekező a Klub-házban volt, ahol állt a bál. Mindenki készült, keresett, eltett, cserélt, kiabált, pánikolt, tovább keresett...stb. Vagyis, állt a bál.
-Astrid, hol vannak a festékek?-kérdezte Habi
-Megyek!-és Astrid el rohant valami festékért(?).
-Minek kell festék?-kérdeztem megállva Hablaty előtt.
-Majd meglátod, de most! -állt fel és körbe nézet.-Festék, nyergek, papír, szén, újabb festék, Takony, Fa, Kő, Halvér, Astrid, Aph, Én, Fogatlan, Bütyök, Böff, Töff, Viharbogár, Nightshimmer...-suttogta magát. Lét számlálás☺ -Hey! Hol van Kampó??-tért vissza Habi.
-Kampó? Kampó! Kampó?!?!-kiáltotta Takonpóc.
-Itt van csak már menni szeretne.-érkezett meg Astrid is.
-Szerintem indulhatunk!-jelentette ki Hablaty és sárkány hátra szállva indultunk Hibbant-felé. Rövidebb idő alatt ott is voltunk. Leszálltunk a nyitott fedélű Sárkány-arénában, és a többiek pakolászni kezdtek. Shimmer-rel teljesen tétlenek voltunk, így csak segíteni tudtunk. Hablaty elővette a festékeket és kirakta egy asztalra. Nagyon sok árnyalat volt. Piros, citrom illetve narancs sárga, zöld, fekete, kék(sötét és világos).
-Ezekkel mi a teendő?-álltam meg az asztal előtt, és rámutattam a festékekre.
-Ezekkel alkotunk versenyfestést. Befestjük vele a sárkányainkat és az arcunkat.-mosolygott Astrid, majd a sárga és a kék szín kíséretével elment. Elhúzott szájjal néztem a színeket, majd megjöttek a többiek is. Elvitték majdnem az összes tál festéket, de amelyik nekem kell az szerencsére maradt. Hablaty is oda sétált, majd felvette a pirosat és megállt mellettem.
-Kell segítség?-mosolygott.
-Nem.-mosolyodtam el és otthagyva Habit elmentem Shimmerhez.
-Shimmer gyere ide, ülj le, Fogi menj a gazdádhoz!-mosolyodtam Shimmer előtt török ülésbe ülve. Az Éjfúriák rosszat sejtve össze néztek, majd tették amit mondtam.
-Night! Hajsd le a fejed ide!-úgy is tett. Jól megnéztem a homlokát majd felálltam. Hoztam még lila és fehér festéket is. És mindenki belemerült a munkába. Egy óra elteltével mindenki kész volt, csak én készülődtem még. Egy kis idő után felálltam, és festékes arccal kiáltottam fel.
-Kééész!-a többiek lassan oda jöttek és megnéztem a "művet". Night-nak is nagyon tetszett, meg kel hagyni. A festmény kinézete körülbelül: Night fején Galaxy minta, Night szárnyai végén galaxy minta, Night szárnyai alatt galaxy minta fut és a lábai is olyanok. Mellesleg nagyon jó lett ☺
-Te, Aph...-kezdte gondolkozva Fa
-Hm?-fordultam felé.
-Te még kész se vagy.
-Ó!-csaptam a homlokomra .-Tényleg.-szomorodtam el.
-Csupa festék az arcod.-nevetett fel Hablaty, mert a arcom olyan volt, de hagyjám, mert a tenyerem is olyn volt, amit felkantem a homlokomra.
-Tényleg.-nevettem fel.-Gyorsan én is elkészülök.-és gyorsan neki álltam a festésemnek. Csináltam egy hasonló mintát, mint amilyen Astrid arcán van. Az volt fekete . Aztán jöttek rá néhány kék /lila foltok, amiket kidíszítettem pici, fehér pontokkal. Hamar kész voltam. A festék amúgy a szememen, a szemem alatt, arcom széléig, és egy kicsit a szemöldököm felett is futott a versenyfesték.
-Kész! Aztán engem hagyjatok a festékekkel egy darabig.-jelentettem ki unottan és elkezdtünk bemelegíteni.
-Nagyon szép Viharbogár versenyfestése.-álltam meg Astrid és Viharbogi előtt.
-Köszi. A tiétek se semmi.-mosolygott.
-Köszi. Ez lesz az első versenyed?
-Az előző balul sült el, így igen.
-Felkészültetek?-lépett be az arénába Pléhpofa.
-Igen, főnök.-feleltek valamennyien.
-Képzeld,Apa, tegnap találtunk még egy Éjfúriát.-újságolta Hablaty(Apa???).
-Ez remek! Meg is mutatod?-dörzsölte a kezét Pléhpofa.
-Persze! Aph!! Gyere egy kicsit!-kiáltott Hablaty nekem.
-,,Aph"?-ráncolta össze a szemét a főnök.
-Itt vagyok! Jó napot!- mosolyogtam a főnökre mire ő ezt kedvesen viszonozta.
-Apa! Ő itt Aphrodité -karolta át a vállam "haverosan".-Az új Éjfúria újonc lovasa.
-Hablaty?-suttogtam zavartam.
-Nyugi-suttogta.-Ez egy kis ugri-bugri egyetlen... Hol van Shimmer?-kérdezte tőlem.
-Shimmer? Előbb meg itt volt. Shimmer?!?-kerestem. Aztán pár pillanat múlva a kis Vigyori baktatott velem szembe.-Itt van.
-Apa. Ő pedig NightShimmer.-mutatott az boldogságra.
-Örülök, hogy megismerhettem.-fogtam kezet a főnökkel. Nem így szokás???
-Én is.-rázta meg a jobbomat majd elmentem mert még dolgom volt.
-Aranyos lány.-suttogta Pléhpofa.
-Szerintem is. És te még nem sejtesz semmit!-mutatta fel a fia a mutató ujját majd ott hagyta. A főnök furán nézett a fia után majd ráhagyta és összecsapta a tenyerét.
-Hamarosan kezdjük a bemelegítést!-kiáltotta majd elment mert beszélnie kellett valakivel.
-Ő az apukád?-álltam meg Hablaty mellett.
-Fura, mi?-vigyorgott.
-Meglehetősen. Nem igazán hasonlítotok, így külsőre. De gondolom a belső sokat elárul.-vigyorogtam.
-Tévedsz. Nem igazán.-húzta meg a nyerge pántját.-Kész! Jössz melegíteni?-fordult felém.
-Ühüm.-bólogattam vadul majd felszállva Shimmer-re követettem Hablatyot. Egy darabig kapdostuk a birkákat, amikor Takony elsuhant előttem, elvéve a birkámat.
-Hey!-csaptam ökölbe szorított kézzel Shimmer hátára.
-Bocsi, cica. Ez a szabály. Szerezd ahogyan csak tudod.-vigyorgott felmutatva büszkén a szerzeményét.
-Ó, igazán?-kérdeztem elfogadva a kihívást. Lassan odarepültem Takonypóc mellé, majd megálltam. És nyújtottam a kezem, mire ő hunyorogva nézte a viselkedésemet.
-Mit szólsz egy versenyhez? Te és Én. A nyertes kitalálja a vesztes büntetését. Áll az alku?
-Nanáhogy!-rázott boldogan kezet velem, majd "kedvesen" kilöktem a nyergéből, megszerezve a bárányt. Kicsit lejjebb repültem hogy lássam az arcát. Megérte. Összehúzott szemekkel nézett rám lógatva a kezét.
-Vigyázz még a végén csúnya büntid lesz.-kacsintottam majd elvittem a birkámat a kosaramba.
Nem sokkal később megérkezett Pléhpofa is Bélhangossal együtt.
-Kezdődhet a verseny??-kiáltotta fel, mire mindenki üvöltözni kezdett(ui.: addigra lett nem kevés néző is). -Versenyzők! Az utolsó simításokat végezzétek el!-mindenki igazítgatni kezdett majd Takonypóc állt meg mellettem.
-Azt hiszed nyerni fogsz?-kérdezte makacsul.
-Nem. Én tudom, hogy nyerni fogok.-húztam ki magam Shimmer hátán vigyorogva. Öntelt vagyok? Talán ☺.
-Várd ki a végét! Olyan büntetést kapsz...-kedzte de megállítottam.
-Te. Te fogsz büntetést kapni.-vigyorogtam.
-Majd meglátjuk.-erősködött majd elhelyezkedett mindenki és várt a végszóra. Aztán Gothi elindította a verseny és mindenki elindult. Először tenni kellett egy kőrt, majd megjelent az égben egy birka.
-Gyerünk, Night.-nógattam és gyorsítottunk, hogy megszerezzük. Az elsőt az ikrek kapták el, és gyorsan be is rakták. IKREK:1. Oké. Még nyerhetünk. Összesen 12 birka lesz és egy fekete ami 10 pontot ér.
-Gyerünk, Böff, Töff. Nyerni fogunk!!-kiáltotta Fa. Lejjebb csúsztam Shimmer hátán és indultunk a kövi kőrre. Aztán megint megjelent a következő birka. Ezt sikeresen elkaptunk, de meg is kellett védeni. Takony persze utánunk loholt. Nigth hátra nézett majd lefordult és egy tökéletes mozdulattal bedobta az első pontunkat.
-Asszem ez a mienk.-vigyorogtam Takonyra. Válaszul csak elhúzta a száját.
-Nem gondoltam, hogy kemény ellenfél leszel.-szólt oda mellém Astrid. Mosolyogva odakaptam a fejem majd bekanyarodtunk. Astridot sikeresen megelőztem de mikor elakartam kapni a barit, Fogatlan elsuhant előttünk.
- Gyerünk, Shimmer!-és utána eredtünk. Hablaty hátra nézett majd gyorsan fordult egy éleset.
-Éjfúriával, emlékszel?-szóltam neki majd elrepültünk alattuk.
-Köszöntem!-vettem ki Fogi kezéből a birkát és forogva beledobtam a tartómba. APH:2.
-Hey!-kiáltott Habi.
-Ez a verseny lényege.-fordultam hátra mire huncutul vigyorogva elhelyezkedett a nyeregben.
-Gyerünk, pajti. Nem hagyjuk, hogy legyőzzenek minket, igaz?-erre morgást kapott és próbált megelőzni minket, de mindig elé álltunk. A kövi barit Takony kapta el, és sajna nem sikerült kivenni tőle.
-Háh!-kiáltott felém.
-Te, idióta! Még mindig eggyel vezetek!-kiáltottam rá.
-Nem sokáig!-előzött le Habi, és elakarta kapni a kövi bárányt.
-Azt hitted, mi?-vettem el előle. Nem sokkal később Takonypóc ragadta meg az oldalhoz szorított bárányt. Összehúztam a szemem, és oldalra pördültünk amitől elengedte és betudtuk dobni. ezzel elvoltunk egy darabot. A közönség minden dobásnál felkiáltott majd tovább szurkolt. Az eredmény eddig ilyen. TAKONYPÓC:2, ASTRID:2, HABLATY:3, IKREK:1, HALVÉR:0 APHRODITE:4.
-Ez egész jó kis játék.-simítottam meg Night nyakát.
-Csak mert nyerésre állsz-haladt mellettem Astrid.
-Még van a fekete. Az mindent visz.-vicsorogtam.
-Az az enyém lesz!-indult előre Takonypóc. Már a sarkon voltunk amikor a távolban felrepült a fekete bárány. Takony előre startolt, és zuhanni kezdett mert szerencsétlen bárány majdnem lezuhant.
-Meg vagy!-fogta meg a kezeiben. Szorosan mögé repültem majd leugrottam Kampó hátára. Mivel Takony még ünnepelt, a magasban tartotta a jószágot. Átfutottam a sárkány hátán és ugrás közben kivettem a kezéből a bárányt és leérkeztem Night hátára.
-Hogy az a!-támaszkodott fel Kampóra Takony és felénk nézett. Hátra fordultam és küldtem neki egy puszit(cinikusan) majd lekanyarodtunk, hogy bedobjam. De előttem termettek az ikrek.
-Mi a!-eszméltem fel, mert a kezükben fegyver volt. Lehajoltam Night hátára és a bedobó alatt átrepülve, felülről bedobva megnyertem a versenyt(ui.: olyan volt a bedobó mint a második filmben). Felegyenesedtem és örvendtem magamnak. Astrid és Hablaty elismerően néztek végig rajtunk, Halvér mosolygott, Takony és az Ikrek pedig lesajnálóan néztek. Ők nem akartak veszíteni. Ez van☺
-Ez így 14! Aphrodité nyerte a versenyt!-kiáltotta fel Pléhpofa és a közönség örvendeni kezdett. Shimmer lőtt pár plazmabombát majd megvakargattam az állát.
-Ügyes voltál.-hajoltam rá, mire megnyalt. A győztes körünk után leszálltam ahol vigyorogva és büszkén mértem végig a társaságot. Astrid rögtön gratulált, Hablaty is, az ikrek valami "kivégzési tervet" agyaltak, majd oda sétáltam Takony mellé.
-Mondd, én felkészültem.-húzta ki magát csukott szemmel. Kedvesen rámosolyogtam majd oldalba ütöttem, mire meg kellett igazítani a sisakját.
-A büntetésed nem más,mint egy visszavágó.-mondtam "főnökösen".
-Hogy?-eszmélt fel.
-Csak annyi, hogy veled jó versenyezni.-vigyorogtam, mire ő is elmosolyodott.
-És mikor akarsz visszavágót?-készülődőtt.
-Holnap. Ugyan itt, ugyan ekkor!-mutogattam, majd elnevettük magunkat.
-Ilyen se volt még.-állt meg Hablaty és Astrid mellett Halvér, akik nézték a jelenetünket.- Takonypócnak barátja van.
-Mármint milyen barát?-kérdték egyszerre Habi és Astrid.
-Haver barát. Nem lenne szerelmes senki Takonypócba.
-Azért ezt ne hamarkodjuk el.-tette csípőre a kezét Astrid és Hablatyra nézett.
-Hát...-vakargatta Habi a tarkóját zavartan.-Csak barátok.
-Örülj neki.-hagyta őket ott Astrid, majd szállingóztak haza az emberek.
-Megyünk?-álltam meg Habi mellett.
-Aha. Ugye tudod, hogy holnap van a farsangi bál.
-Úúú tényleg! Siessünk haza!!-szálltam fel a Shimmer-re és hazasiettünk.

2016. június 14., kedd

4.rész

(Aphrodite szemszöge)

Miután Takonypóc kiviharzott a házból, Night-ék szerintem összebeszéltek, mert mindketten odamentek a gazdájukhoz, és leültek mellé. Ez magában nem volt gond, csak az ami utána következett! Fogták magukat és egyre közelebb toltak minket Hablattyal. A végén már majdnem összeért a kezünk, de rászóltam a sárkányomra, és elmentek mindketten. Az incidens után sűrű bocsánat kérésbe kezdtem amibe Hablaty is beszállt. Végül megállapodtunk, hogy a sárkányaink azt hiszik, hogy szerelmesek vagyunk de nem. Csak legbellül talán☺
-Szerintem forralnak valamit...-mondtam Hablatynak.
-Mire célzol?-kérdezte kíváncsian.
-Hát szerinted miért akartak mellénk ülni?-tettem csípőre a kezem.
-Azt hiszem, ezt egyszer már átrágtuk...-sóhajtott mintha enyhén rossz lenne a rövidtávú memóriám. Kedves Hablaty, a rövidtávú memóriám egészséges mint a makk. Megértést köszönöm.
-Nem, nem úgy gondoltam. Nem érted mire megy ki a játék?
-Nem?
-Szerintem azt akarják, hogy...-néztem körbe.-Hol vannak?-fordolódtam ijedten és idegesen.-Nem veszíthetem el! 
-Nyugi, megkeressük őket.-fogta meg Hablaty a vállam. Kedvesen rám mosolyogtam és elindultunk. Először az erdőt vettük célba. Már épphogy beértünk, beesteledett.
-Szerintem hagyjuk, majd holnap megkeressük őket...-mondta Hablaty.
-Te megvesztél?? Még a végén megsebesülnek és Fogatlan teljesen végtelen!!-ordibáltam rá idegesen, mert hát, féltettem őket.
-Jól van csak vicceltem.-nevetett fel Hablaty.
-Nem volt vicces.-mosolyodtam el halványan. Egy kis keresés után elértünk egy barlanghoz.
-Hurrá, egy barlang!-feleltem cinikusan. Körbe néztem és rájöttem, hogy fel fogom adni. Egy kérdés, válaszolás kötelező. Hogyan találsz meg két sötét Éjfúriát, egy ijesztő erdőben sötétedés után? Sehogy!!
-Nem fogjuk őket megtalálni...-rogytam le földre és éreztem, hogy legördül az első könny csepp. Hablaty odalépett mellém, és leguggolt.
-Figyelj...-kezdte. Szipogva megtöröltem az orrom és ránéztem könnyes szemekkel. Összehúzta a ruhája ujját a kézfejére és odatartotta szememhez.- Meg lesznek.-mosolygott miután letörölte a könnyeim.
-Remélem.-mosolyogtam rá vissza kicsit még könnyes szemmel. Aztán azon vettük észre magunkat, hogy már megint szemezünk ☺ egyre gyakrabban ☺ Aztán elkezdett esni az eső.
-Gyere menjünk be, még a végén elázunk.-mosolygott és felsegített. Felálltunk és besétáltunk a barlangba. Hát, addigra úgy szakadt, hogy mire bebotorkáltunk , már egy merő víz lettünk. A kezeimmel próbáltam melegíteni magam, de nem igazán sikerült. Beérve kicsavartam a hajam és Hablatyra néztem aki szintén vizes volt.
-Most várunk?-kérdeztem.
-Mást nem tehetünk.-húzta el a száját. Aztán felkaptuk a fejünket, mert egy villám csapott barlang szájába és beomlott.
-Ne!-rohantam oda. -Neee!!-ütögettem a kőhalmazt. A szívem annyira erősen vert, mint még soha.- Ki kell mennem!!-ütöttem tovább. Közben oldalra fordultam és lassan lecsúsztam a talajig. Hablaty szomorúan nézett majd odajött és letérdelt elém.-Nem fogjuk soha megtalálni őket...-mondta halkan és most már végleg elárasztott a sírás.
-De meglesznek.-biztatott kevés magabiztossággal Hablaty.
-Hogyan? Sose jutunk ki innen. És úgy látszik, nem bírom a bezártságot.-mondtam meglepetten.- Gratulálok, Aph. Kellett neked így születned!-haragudtam meg magamra és "dobtam" egy hátast és idegesen felnéztem a barlang plafonjára. Épp' Hablaty előtt feküdtem, aki érdeklődve nézett rám. Idegesen felraktam a lábaimat a beomlott falra. Aztán egy idő után meguntam és felálltam. Sétáltam magyarázva magamnak egy kört majd visszaültem. Aztán ezt ismételgettem. Végül Hablaty elkezdett a porba firkálni. Vagy rajzolt vagy tervet forralt. Aztán egyszer miután már elfáradtam a járkálásban, leültem Habi mellé.
-Nekem végem van...-jelentettem ki.
-Nekem mondod?-kérdezte fel sem nézve.
-Elegem van mindenből!-álltam fel idegesen mire Hablaty is felfigyelt.-Elegem van, hogy itt ülünk és az utolsó Éjfúria pár kint bóklászik!És elegem van...-mondtam, és mondtam és mondtam. Közben hadonásztam a kezeimmel össze-vissza. Végül már egy helyben voltak a kezeim ökölbe szorítva.- Elegem van ebből a hülye barlangból is!!!-kiáltottam és egy nagyot lódítva a kezemen, tűz lövelt ki a tenyeremből.Mindketten nagyot néztünk az sarokban lobogó tűzre. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem, Hablaty pedig pislogás nélkül nézte a tüzet.
-Uram Thor.-ennyi csúszott ki a számon, és még mindig lefagyva néztük a túlélésünk zálogát.-Uram Thor!!-kiáltottam hosszú idő után a tenyereimre. Hablaty felállt és odaállt mellém.
-Nee!!! Nem akarlak megsérteni.-húztam magamhoz a kezeimet.
-Nem fogsz, ígérem.-mosolygott. Kinyújtottam a kezeimet és Habit figyeltem.
-Gondolj egy tűzből készült virágra.-fogta meg a kézfejeimet. Lenéztem a tenyereimre és erősen koncentrálva elképzeltem magam előtt ahogyan a kezemen van az bizonyos tűzvirág.
Becsuktam a szemem, és erősen koncentráltam. Végül arra kaptam fel a fejem, hogy Hablaty nevet. Félve kinyitottam először az egyik szemem, majd a másikat. Uram Thor!!! Varázsoltam!! A tenyeremben van egy tűzből alkotott virág!! Én is elnevetettem magam, majd egymásra nézve még jobban nevettünk. Aztán fellöveltem a kezeimet, amitől "tűzesőt" varázsoltam. Boldogan körbe fordultam, láttam ahogyan a fiúnak is nagyon tetszik. Aztán meghallottunk egy sárkány hangot.
-Ez milyen sárkány volt?-kérdeztem félve.
-Szerintem ölvész.-mondta rosszat sejtve.

2016. június 13., hétfő

3.rész

(Aphrodite szemszög)

Szegény NightShimmer-t akaratlanul is kinevettem, mire  ő is belecsobbant a vízbe. Shimmer boldogan nézte ahogy eltűrőm a vizes hajamat, majd én is felnevetek. Aztán egy darabig fröccséltük egymást, aztán nehezen kimásztunk a tóból. Shimmer lerázta magát, aztán én is szó szerint. Felültem a sárkányom hátára majd hazafelé vettük az irányt.

**eközben Hibbanton**

-Srácok nem fogjátok elhinni mit láttam!-köszöntötte őket Astrid. Hablaty felnézett a rajzolásból, Halvér abbahagyta a Sárkánykönyv írogatását, Takonypóc felpillantott, az Ikrek pedig abbahagyták azt amit épp csináltak.
-Mit láttál?-kérdezte Kőfej.
-Viggo-t?-kérdezte Fafej.
-Nem!
-Dagur?
-Nem!
-Hanga?
-Elmondhatnám végre?!-fakadt ki belőle.
-Persze, mondjad.-felelte kedvesen Fafej.
-Köszönöm.-fújta ki a levegőt.-Láttam egy...
-Ölvészt!-fejezte be Fafej.
-Kuss van, Thorston!!-ordibált rá, mire egy kicsit összerezzent.
-Szóval... Láttam...egy..-kezdte és közben folyton Fafejen volt a tekintete.-Egy Éjfúriát!
-Hogy mit?-ébredt fel mindenki
-Igen egy Éjfúriát!
-Biztos nem Fogatlan volt, Astrid. Lehet, hogy elszökött...-kezdte a magyarázást Takonypóc, de Astrid adott neki egy pofont.-Ezt most miért?-kérdezte a padlóról mert lefordult a székről.
-Gondolkozz már, Takonypóc! Fogatlan nem tud repülni Hablaty nélkül! Láttam, hogy nem volt sebes a farka és Fogatlant álmomból is felismerném, ne nézz már hülyének!!-kiabált az arcába.
-Akkor van még egy Éjfúria?-kérdezte mosolyogva Halvér.
-Hallod, pajti? Van fajtársad.-mondta Hablaty a sárkányának aki az ajtóhoz futott boldogan nézelődött.
-És hol van Aph?-kérdezte Hablaty.
-Ez lett volna a következő. Elvitte Aphroditét...
-Akkor nyeregbe lovasok!-kiáltotta Takonypóc és az ikrekkel útnak eredtek. Már Hablaty is szállt volna fel, de Astrid megállította.
-Neked maradnod kell.
-Miért?-akadt ki a fiú.
-Mert ha visszajön...
-De nekem mennem kell! Egy Éjfúria! Fogatlannak látnia kell!!
-Nem, Hablaty. Nektek maradni kell.-simította meg a fiú arcát. aki elszomorodott.a lány felemelte a fiú fejét és belenézett a szemébe.-tudom, hogy nem érted miért kell itt maradnod, de higgy nekem.-mosolyogta mire egy nem túl határozott mosolyt kapott válaszul.A lány adott egy gyors puszit a fiúnak majd vállba ütötte.-Legyél már boldog! Még egy Éjfúria!
-Aha, felfogtam.-mondta szomorúan.-Siessetek-mosolyodott fel.
-Majd Aph siet.-mosolygott majd elrepült a többiek után. Hablaty pedig összeráncolt szemmel nézte ahogyan eltűnik a távolban.

***

-Gyere, menjünk vissza Sárkányperemre!-irányítottam, de nem akart arra menni. -Mi a baj? Nyugi, nem fognak bántani, van ott még egy Éjfúria is...-nem kellett több, gőz erővel indultunk Sárkányperem felé. Nightshimmer vadul csapkodott a szárnyaival. Nagyon izgatottnak látszott. Csodálom? Nem látott szerintem más Éjfúriát már vagy ezer éve. Gyorsan elérkeztünk a klub-ház közelébe. Leszállt a ház mögött.
-Figyelj,Shimmer. Úgy lesz, hogy én bemegyek, te lemész és majd lent találkozunk. Megértetted?-kérdeztem erősen hadonászva, amit a sárkány szórakozottan nézett. Megértés képp' bólintott és lerepült. Lassan bebotorkáltam a klub-házba ahol meglepődésemre csak Hablaty volt bent Fogival.
-Aph!-figyelt fel és Fogi felém rohant. Gyorsan körül szaglászott majd rámordult a ruhámra.
-Hát te hol jártál?-ért mellém Hablaty is.
-Hát amint látod!-mutattam fel a vizes hajamat majd felnevettünk. Fogatlant "szólt" a lovasának aki felé figyelt.
-Mi az pajti?-kérdezte. Fogi a fejével mutogatott a ruhám felé, olyan "szagold meg!" akarattal. Kínosan felnevettem, majd Hablaty furán nézve sárkányára felegyenesedett és rám pillantott.
-Fogi, ez csak víz. Nincs semmi fura szaga...-mentegetőztem. 
-Astrid azt mondta sietsz, miért mondta?-kérdezte hirtelen.
-Hogy? Nem tudom.
-Amúgy, komolyan van még egy Éjfúria?-kérdezte Habi csillogó, zöld szempárával belenézve a sajátoméba. Egy kicsit elkalandoztam a szemeiben aztán kínosan Fogihoz fordultam aki olyan cuki, és "ugye tényleg igaz?!?!" kifejezést mutató szemekkel nézett. Na, most mi legyen?
-Figyelj, menjünk ki az erdőbe. Ott láttam valamit!-mutattam kifelé.
-Hát akkor ne habozzunk!-mondta majd felültem mögé, és lerepültünk.
-Légy résen.-szóltam neki hátra, mert én előre indultam. A tekintetettem folyton a sárkányomat kerestem, majd felkaptam a tekintetem mert Hablaty átkarolt(a vállamnál) és kérdezett.
-És te mégis hogy kerültél vízbe, ha Astriddal voltál és ő csont száraz?
-Ööö...izéé nem tudom. Menjünk arra!-mutattam előre és kibújtam a karjai alól. Ebben a helyzetben kicsit zavart, hogy ilyen volt. Az egyik pillanatban azt vettem észre hogy nincs senki mögöttem. Túlságosan előre haladtam volna? Nem lehet. Ijedten körbenéztem aztán háttal neki ütköztem valaminek. Megnéztem volna ki/mi az, de nem tudtam mert egy kardot tartott a nyakam előtt. Pech, elkaptak, nem találom a sárkány és Habiék is elvesztek. A támadom látta, hogy majd' szívrohamot kapok, így elkezdte simogatni a hajam.
-Csssss... Biztonságban vagy.-mondta egy mély hang. Aztán elvitt egy hajóra ahol ott volt Hablaty is megkötözve, és Fogi ketrecben. Engem is beállítottak volna Hablaty mellé, de valami tarkón találta a támadómat. Mindenki hátra nézett.
-NightShimmer!-kiáltottam boldogan.
-Egy Éjfúria...-a többiek így reagáltak hősöm érkezésére. Shimmer gyorsan kiszabadította a társát, hogy majd a levegőből támadják ketten őket. Sajna ez nem sikerült,mert úgyebár Fogi nem tud egyedül repülni. Segítségkérően NightShimmer leszállt hozzá, hogy együtt legyőzzék őket. Nagyon aranyosak voltak ahogyan árasztották őket plazma bombával... Kinek mi a szép ☺Shimmer és Fogi gyorsan kiszabadítottak minket elrepültünk onnan.
-Ezt h-hogy?-kérdezte Hablaty még mindig nem fogva fel a történteket.-Megszelídítetted? És megülted?? És eddig hol volt?? És miért nem mondtad?? Mikor találtál rá??
-Nyugi...A neve NightShimmer. És Astriddal találtuk séta közben. Fogalmam sincs hogy eddig hol volt, de most már itt van és velünk élni.-vakartam a sárkány állát.

***

-Ő a tiéd??-kérdezte Takonypóc, miután visszaértünk a Klub-házba. Hablaty odasétált Astridhoz.
-Mondtam, hogy itt a helyed?-kérdezte mosolyogva.
-Igen, megmondtam, mint úgy általában mindent.-nevetett fel.
-Hozzá ne merj érni!!-kiáltottam Takonypócra.
-Mer'? Üvegből van, vagy mi?-és közelebb nyújtotta a kezét Shimmer felé, aki még mindig vicsorgott rá, de ezt Takony figyelmen kívül hagyta. Aztán Fogatlan megfogta a fiú lábát és hátra húzta, majd oda sétált Shimmerhez aki odabújt hozzá.
-Awww Sárkányszerelem!!-kiáltotta Halvér és megölelte Bütyköt.
-Hallod? Ez nem is igazi Éjfúria!-kezdte Takonypóc, mire mindenki, még a sárkányok is oda fordultak.-Ha igazi Éjfúria lenne akkor fekete lenne a teste, és nem lenne pötty a szeme alatt.-mondta hintázás közben. Shimmer és Fogi egymásra néztek, és egy plazmabombával kilőtték Takonypóc alól a széket. Ezen persze az egész banda nevetett.
-De tényleg, miért nem fekete?-kérdezte Halvér, így mindenkitől. Kínos csönd telepedett le a házban, én és Shimmer lehajtottuk a fejünket. Az előbbihez Fogi odament és odabújt hozzá, majd puszi képp' meg is nyalta. Én viszont megvigasztaltam magam, mert senki nem tökéletes, nem mindenki egyforma ☺. Épp' néztem a játszó Éjfúria párt, amikor Hablaty lépett mellém. Fel sem nézve szóltam hozzá.
-Hát nem aranyosak?-kérdeztem. A háttérben hallottam ahogyan Takonypóc mérgelődik, valami "igen, tündériek..." félét motyogott.
-De azok.-mosolygott Hablaty. Aztán egymásra néztünk és én újra elvesztem a zöld szemeibe. De ahogy láttam ő is az enyémben. Asszem' ugyan arra gondoltunk. Ha a sárkányaink ennyire jóban vannak, akkor többet lesznek együtt, és ahol a sárkány van, ott van a gazdája, és akkor többet leszünk együtt. Mindketten elmosolyogtunk, de sajna ezt a pillanatot Takonypóc rontotta, ugyanis közénk állt, majdnem fel is lökött, és rálépett Shimmer farkára. A sárkány felmordult mire Takony megállt és szerintem olyan érzése lehetett hogy "szemben áll a halállal" ☺. Inkább gyorsan elfutott még mielőtt NightShimmer felállt és neki rohan.
-Srácok?-kérdezte a szájában kotorva Fafej.- Mi is lesz szombaton?
-A Farsang, te idióta.-válaszolt neki Astrid.
-Jha, télleg'-felelte majd ott abba is hagyta a beszélgetést ☺


(NightShimmer szemszöge)
Találkoztam egy rendes lánnyal, és egy másik fúriával. Mindezt egy nap alatt. Esküszöm, ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Már éppen belemerültem a gondolkodásba, amikor Takonypóc azt mondta, hogy nem is vagyok igazi éjfúria. Mikor ez a mondat kicsúszott a száján, először azt gondoltam, hogy ezek voltak az utolsó szavai.
- Robbantsuk fel alóla a széket!- Morgott rá Fogi, majd ezt meg is tettük. Akkorát repült, hogy csak na! Olyan jó érzés volt! Aztán nagy nehezen feltápázkozott. Aztán jött a találgatás, hogy miért nem fekete a bőröm. Nem mindegy, hogy miért??? De most komolyan. Így születtem. Attól még, hogy Fogin kívül nem láttak más fúriát, attól még lehetek ilyen. Sőt, én szeretem, hogy ilyen vagyok. De ettől függetlenül Aph-al lehajtottam a fejem. Fogalan pedig odajött megvígasztalni. Cserébe adtam neki egy puszit. Olyan aranyos ❤ Aztán Fogi elhívott játszani. Örömmel mentem utána, és a többiek minket néztek. Vagyis főleg Aph és Hablaty. Szerintem van valami közöttük. Oan aranyosak együtt!
- Psss!- Szóltam Foginak
- Igen Night?- Nézett rám kíváncsian
- Ők szerelmesek?- Mutattam Habira és Aph-ra
- Nem tudom. Igazából Astrid és Hablaty már majdnem összejöttek, de aztán mégse. Azt még nem tudom, hogy velük mi van.- Magyarázott
- Szerintem azok! Nézd csak meg őket! Mint akiket egymásnak teremettek! Hidd el, jó érzékem van az ilyesmihez.- Bólogattam
- Hát.. Van benne valami... Amíg Aph távol volt, Hablaty csak is róla beszélt.- Forgatta a szemét
- Na nem megmondtam? Remélem összejönnek!- Mosolyogtam
- Csináljunk már valamit!- Mocorgott Fogatlan
- Figyi, mondom a tervet. Az lesz, hogy....- Magyaráztam
Így is tettünk. Én odaültem Aph mellé, Fogi pedig Habi mellé. Aztán szépen lassan elkezdtük közelebb tolni őket egymáshoz addig, míg már teljesen össze nem értek. Aph kissé zavartan mutogatott nekem, Habi meg Fogatlannak. Így hát arrébb mentünk. Leültünk a sarokba, és adtunk egymásnak egy farokpacsit.
- Köszi a segítséget!- Mosolyogtam
- Máskor is!- Kacsintott Fogi
- Most mi lesz?- Néztem körbe
- Nem tudom. Valószínűleg még egy ideig itt leszünk, utána pedig elmegyünk aludni.- Feküdt le
- De ez így unalmas. Nincs kedved elmenni repülni?- Néztem rá bociszemekkel
- Szívesen mennék, de Hablaty nélkül nem tudok repülni.- Mondta, és megmutatta a műfarkát
- Nagyon sajnálom. És lenne kedved elmenni sétálni?- Kérdeztem
- De, mehetünk.- Mosolygott
Szépen csöndben kiosontunk a többiek közül, majd az erdők felé vettük az irányt.

2016. június 12., vasárnap

2.rész

(külső szemszög)

Reggel mindketten szinte egyszerre keltek fel.
-Jó reggelt!-köszönt neki Aphrodite.
-Reggelt, szöszi!-nyújtózkodott Hablaty.
-Tudod mire jöttem rá?-kérdezte álmos fejjel a lány.
-Na?
-Arra, hogy te jó hatással vagy rám.-mosolygott rá csukott szemmel. Erre a fiú is elmosolyodott.
-Hogy van a sebed?-kérdezte
-Nem tudom.-felelte majd megnézte. -Ssssz...-húzta el a száját.
-Na?
-Nem sokkal jobban. szerintem semmit se gyógyult, pedig Gothi bekente valami trutyival.
-Jobban lesz, csak idő kérdése.-aztán mindketten az ajtó felé néztek. 
-Havazik!-pattant fel a lány. Hablaty mosolyogva nézte ahogyan oda fut és csodálja a fehér, hulló hópihéket.
-Na végre!-kelt fel végre Hablaty is.
-Miért?
-Azért mert mindjárt vége a télnek és még csak most havazik.
-Óh...
-Jut eszembe. Hamarosan itt a farsang.
-Az mi?
-az egy olyan "buli" ahol beöltözünk és úgy mulatunk-mosolygott rá.
-Értem. 
-És azt szeretném megkérdezni hogy eljönnél velem erre "bulira"?-hívta el a lányt.
-Persze!-válaszolt boldogan majd a nyakába ugrott és jó erősen megszorította.
-Összeöltözünk?-kérdezte a lány mikor elengedte.
-Nem hiszem. Ez titok lesz, hogy ki mi lesz.-kacsintott rá.
-Így már értem. És mikor lesz?
-Most szombat.
-Oki. Akkor ki is találom.
-Szerintem menjünk a srácokhoz.
-Oki!-mondta majd felültek a Fogatlanra és elmentek a klubházba.

-Hali!-intett be Aphrodite.-Itt nincs senki.-húzta el a száját.
-Vajon hol lehetnek?-kérdezte Hablaty mellé érve. Aztán mindketten hátra kapták a fejüket valami fura zajra.
-Gyere,pattanj fel!-mondta a fiú majd felültek és a hang irányába indultak.
-Tudod merről jön a hang?-kérdezte a szőkeség és próbálta az arcába szálló haját kiszedni, hogy lássa a fiú arcát.
-Nem. Ez benne az érdekes.-mosolygott rá.
-Aha értem. Aztán elmegyünk nekem sárkit szerezni?-csillant fel a szeme.
-Nem.
-Mi? Miért?
-Nem szerzünk. Te szelidíted meg.-mosolygott kedvesen.
-És azt hogyan kell?
-Majd megtalálod a módját.-mosolygott majd visszanézett mert egy tűzgolyó repült el mellettük. Megtalálták a fura hangot. Dagur volt, aki éppen a többiekkel "harcolt".
-Végre, hogy ide értetek. Hol voltatok eddig?-kérdezte Astrid.
-Kerestünk titeket.-felelte a fiú.
Aha, persze. Vigyázz!!-kiáltotta mire a lány erősen rákarolt a fiú derekára és pördültek egyet, mert majdnem megsültek, ha ki nem védik a golyót.
-Hú, ez közel volt.-állította a fiú.
-Miket nem mondasz.-felelte cinikusan Aph.-Örülnék ha előre figyelnél, mert erősen ránk támadnak...Leeee!!!!!-mondta mire próbálták kivédeni a golyót. Aha, majdnem. Pörgés közben a lány elengedte a lovast és lezuhant.
-Aph!!!-Zuhant utána, majd elkapta.
-Hú, kösz. Ezért figyelj előre.
-Meg lesz.
-Most is felén pislogsz.-mosolyodott Aph.
-Ja persze,persze, persze. Figyelek is.-mondta majd meg is kezdte a támadást. Viszonylag gyorsan elrendeztek, majd mehettek haza, vagyis vissza.
-Ez ki volt?-kérdezte Aphrodite.
-Dagur. Az ősi tébojult ellenségünk. Muhahaha!!-nevetett fel Fafej, túl játszva a szerepét. A lány megerősítve a többiekhez fordult.
-Igen., Ő Dagur volt.-felelte Halvér.
-Akinek Hanga a testvére...-folytatta Hablaty.
-És ki Hanga?
-Egy sárkány lovas...-kezdte Astrid de Takonypóc félbe szakította.
-Az első csajom.-mondta büszkén.
-Nem vo a barátnőd, Takony!-kérte ki magának Astrid.--Én tudom ki Hanga szíve szerelme.-felelte huncut arckifejezéssel ami azt sugározta, hogy "én tudom, de várhatod, hogy elmondom, mert soha nem fogom, bárhogyan könyörögsz."
-Tudom, hogy én vagyok az!-húzta ki magát Takony, mire a lányokból(még Aphroditéből is) kitört a nevető görcs. A többiek pedig furán néztek rájuk.
-Most mi bajotok van?-förmedt rájuk Takonypóc.-Tudom, hogy Hanga fülig szerelmes belém.
-Ja, tele van a szobája veled.-röhögött Fafej, aki érdekesen nevetett, bár nem tudjuk, hogy min.
-Ha Hanga szerelmes lenne, biztos, hogy nem beléd...-szállt vitába Hablaty is.
-Mert mégis mi bajod van velem?-kiáltott rá.
-Semmi. Csak Hanga a kezdetektől nem bírt téged.-mondta higgadtan.
-Ja, biztos tetszel neki!
-Mi? Dehogy!-üvöltött rá Hablaty is.
-Szerintem, ne vitázzunk az egyértelmű dolgokon.-fordult előre Takonypóc.
-Szerintem se.-egyenesedett ki Hablaty is. Ez után kínos csönd következett egészen leszállásig. Miután leszálltunk Astrid odajött Aphroditéhez.
-Elmegyünk sétálni?-kérdezte kedvesen.
-Persze!-felelte a lány.-Elmentem sétálni!-szólt oda Hablaty.
-Oké!-felelte a nyerge szerelése közben.A két lány látta, hogy valami jó passzban így csak vállat vonva ott hagyták őt.

(sajnálom, de innentől E/1-es személyben lesz mert nem igazán megy E/3-ban)

-Hablaty sokat mesélt rólad.-Feleltem.
-Tényleg?-kérdezte felvont szemöldökkel Astrid.-És miket mondott?
-Hát, hogy majdnem összejöttetek...
-Hát, majdnem...
-Aztán miért nem?
-Hát... nem tudom igazán. Nem igazán akartuk volna felvállalni, meg ha jóban voltunk akkor sem olyan jóban...
-Értem...
-Hallottam, hogy tegnap letámadtad Takonypócot.-nevetett fel Astrid.
-Igen.-nevettem én is.-Le akart smárolni-nevettünk tovább.
-Takonypóccal vigyázni kell, nyomul.-ajánlotta Astrid.
-Észre vettem.-nevettünk fel újra. Aztán meghallottunk egy ismerős, mégis szokatlan hangot.
-Gyere!-javasolta Astrid és elbújtak egy szikla mögé.
-Mi lehet ez?-suttogtam.
-Fogalmam sincs, de biztos, hogy már halottam valahol...-suttogta majd én lassan hátra fordultam és lefagytam teljesen.
-Astrid.-böködtem a vállát.
-Ne most. Figyelek.
-De Astrid.-böködtem újra lesem véve a szemem a valamiről.
-Mondtam ne most!
-Astrid!-böktem meg újra.
-Mi van?-kérdezte "halkan kiabálva" majd ő is le fagyott.
-Ne mozogj...-javasolta.
-Azon vagyok.-mondtam cinikusan.
-Ne most humorizálj!-parancsolt rám.
-Értettem. -mondtam. Hogy mit is bambultunk? A mögöttünk lévő sziklát belepte egy gyönyörű teremtés. Egy Éjfúria! Vagyis annak nézett ki, mert mégis más volt. A teste olyan lila és sötét kék keveréke volt, mint az éj, de gyönyörű volt. a szeme szintén kék volt, és a szemei alatt (szintén) kék, rikító pöttyök húzódtak. Pontosan három, cuki kis pötty. A szikláról figyelt minket. Vagyis engem. Farkas szemet néztünk egymással. Majd az egyik pillanatban elfordította a fejét. Aztán elkezdett lejjebb ereszkedni a szikláról, mire Astrid elbújt a "búvóhelyünk" mögé, mondván előbb velem találkozzon. Kösz, Astrid. Én pedig ösztönösen hátráltam, majd beleütköztem a kőbe. A sárkány meg sem állt míg hozzám nem ért. Előttem közel megállt és csak nézett. Nekem pedig a szívem majdnem kiugrik a helyéről, annyira dobogott. Aztán a sárkány fogta magát és megnyalt majd kedvesen felém lesett. Akkor még épp letöröltem magamról mikor halottam valami koppanást. Astrid elájult. Jó tudni, hogy ilyet is tud ☺.Mindketten hátra néztünk majd visszanéztünk egymásra. A sárkány a nagy pupillájának köszönhetően nagyon aranyos volt. Odatartottam a kezem, mire ő a kezembe fúrta az orrát. Aztán elkezdtem vakargatni az állát.
-Nightsimmer lesz a neved.-mosolyogtam rá.
-Grrr-Nézett rám.Felálltam és Astrid fölé hajoltam aki kinyitotta a szemeit.
-H-hol vagyok?-kérdezte majd felült és szembetalálta magát a sárkányommal(ha már nevezhetem annak).Kicsit hátrahőkölt de megnyugtattam hogy nem bánt. Aztán abban a pillanatban a sárkány felkapott a vállamnál fogva és elrepült velem. Sikoltozás közepette láttam ahogyan Asrtrid ijedten hazarohan. Félelmemben erősen megragadtam Shimmer lábát mire ő lenézet rám.
-Azonnal tegyél le!-parancsoltam rá, mire vigyorogva visszafordult. Én is előre néztem és láttam egy csodaszép tavat. Aztán újra felkiáltottam majd fogta magát és lerázott a lábairól.
-Shimmer! Azonnal kapj eeel!-kiáltottam zuhanás közben aztán hirtelen lezuhantam valamire. Feltápászkodtam, és NightShimmer barátságos szemeit láttam.
-Nem vagy vicces...-ültem fel és észre vettem, hogy Nightshimmer hátán ülök. Körbenéztem aztán sikerélmény szerűen felkiáltva az égnek eresztettem a kezeimet.
-Yeeeeeey!!!! Egy Éjfúrián ülök!!!-kiáltottam mire Shimmer lőtt pár plazmabombát majd elindultunk. Gyorsan megkapaszkodtam a nyakába, még mielőtt ledob. Furi halál lenne: ledobta egy kék Éjfúria, aki nem Fogatlan. Kicsit nehezen hinnék el. Éppen nézelődtem mikor a tavacska fölé értünk. Éppen néztem magam benne mikor Shimmer oldalra fordult hogy beleérintse a szárnyát. Követtem a példáját és próbáltam beleérinteni a kezem. Annyira erőlködtem, hogy leestem a sárkányról és belecsobbantam a vízbe. Shimmer a hang hallatán hátranézett a lábai között aztán megfordult és keresni kezdett. Épp' háttal volt mikor kibuktam a vízből és kifújtam a számból a vizet. A sárkány hátra fordult és tartotta a mellső lábát, hogy kihúzzon. Megfogtam a lábát mire ő felhúzott és maga előtt tartva érdeklődően nézett rám. Én szintén érdeklődően néztem aztán fújtam az arcába egy kis vizet amitől újfent elengedett és aranyosan "mosakodni" kezdett.

FOLYTATJUK....

2016. június 5., vasárnap

1.rész

(külső szemszög)
A fiú csodálkozva figyelte a szintén megszeppent lány. A lány a hasán feküdt épp. Hosszú, szőke haja a vállára omlott, a szeme gyönyörű tengerkék volt. A hosszú haja fele felkontyolva illeszkedett feje tetején. A szőkeség hófehér ruhát viselt, ami a combján fejeződött be. A ruha szépen simult vékony testére. A derekán és a hasán arany kötések voltak. A ruha ujjatlan volt. A lány jobb karján a válla alatt egy karperec féleség volt, szintén aranyból. A lány homlokán arany dísz díszlegett. Az arcát szeplők tették csodálatosabbá. Az ajka rózsaszínen világított. A lába saruban végződött.
A fiú végül feleszmélt a csodálkozásból:
-Sz-Szia! Hablaty vagyok!-köszöntötte az "angyalt", majd nyújtotta a kezét, hogy felsegítse.
-Köszönöm.-állt fel a lány is. "Milyen csodálatos a hangja" gondolta magában a fiú.
-Hogy hívnak?
-Aphrodite.-felelte a lány. "Milyen szép név! Mint a szépség és szerelem istennője!Végül is találó..."gondolta a fiú.
-Hogyan kerültél ide? Gondolom nem itt laksz, mert nem láttam erre felé egy házat sem.
-Bizony, szerintem nem itt lakom.-felelte kuncogva a lány.-Tulajdonképpen nem emlékszem semmire.-felelte és körbenézett. Nem emlékszett semmire, valóban. A fiú lebittyeztett szájjal fordult a lány felé. Majd boldogan fordult a lány felé.
-Hey!-fogta meg a lány vállát mire ő felé nézett.-Mit szólnál ha elvinnélek hozzám? Ott talán lakhatnál.
-Hát, nem is tudom.
-Jaj, ne csináld! Jó lesz ott!-felelte boldogan mire a lány elmosolyodott.
-Oké! De hogyan jutunk el oda?-kérdezte majd hirtelen az oldalához kapott.Hablaty pedig megijedt.
-Mi a baj?-kérdezte.
-Nagyon fáj. Nem emlékszem mi történt.-mondta majd megnézte a fájó részét. a fehér ruháját ellepte a vér azon a részen. Mindketten elhúzták a szájukat., majd a lány megint oda kapott.
-Oké, elviszlek először orvoshoz.-mondta majd felült Fogatlanra. Aphrodite ijedten nézett a vicsorgó fenevad felé.
-Nyugi, nem bánt. Igaz?-kérdezte a sárkányától. Egy morgást kapott válaszul. Hablaty kinyújtotta a kezét segítségül, mire a lány megfogta és felült a sárkányra.
-Oké, Pajti. Óvatosan.-adta az utasítást majd felszálltak. Hosszasan repültek visszafelé. Aztán a csöndet a lány törte meg.
-Szóval...Hova is viszel pontosan?
-Hibbant- szigetre.-fordult hátra. Válaszul nem kapott semmit.-Ja, bocs. egy nagy sziget, amit én fogok örökölni.
-Komolyan?
-Igen, de nem szeretném.
-Megértem. És milyen ez a Hibbant-sziget?
-Szép sziget. Tele sárkánnyal.
-Sárkánnyal?
-Igen. Régen öltük őket, de most már béke van. Hála nekünk, igaz Pajti?-vakargatta meg a sárkánya állát.
-És ha elvittél "orvoshoz", utána hova megyünk?
-Az otthonomba. Vagyis egy másik szigetre ahol a barátaimmal élek.
-Értem. És mi az orvos?
-Ööö... az orvos az aki meggyógyítja a sebeket.
-Értem.
-Látod? Már ott is van!-mutatott előre.
-De szép!-hamarosan le is szálltak az orvosukhoz.
-Gothi, tudnál segíteni?-szállt le gyorsan a fiú, fent hagyva a lányt. Válaszul Gothi megütötte a botjával. El volt foglalva. Hablaty a fejét fogva vette tudomásul.Gothi gyorsan elvégezte a dolgát majd összefont karral és mérges arccal nézett a főnök fiára.
-Bocsánat. Megtudnád gyógyítani?-mutatott a szőkeség felé. Odasétált Hablaty és lesegítette. Aphrodite megmutatta a sebét mire Gothi behúzta egy szobába. Hablaty ösztönösen követte de Gothi kiküldte.
-Jó akkor addig várok.- mondta majd kiült a "teraszra". A sárkánya követte.
-Mit szólsz, pajti? Szerinted mit szólnak majd a többiek. Takony biztos ráakad majd a lányra mint Hangára meg Astridra.-szólt a sárkányának. Majd elbeszélgettek aztán mindketten hátra fordultak mert kijött az elveszett.
-Gyere, mehetünk.-szólt a lánynak aki még vissza intett Gothinak.
-Köszönöm szépen, Gothi-majd felült és elrepültek.
-Sikerült?
-Igen.

***

Pár óra alatt már ott is voltak Sárkányperemen. Mielőtt leszálltak a klub házban még meg kellett állniuk mert egy tűz csóva jött ki az ajtón és veszekedés hallatszott ki a házból. Mindketten leszálltak és óvatosan besétáltak.
-Heló, srácok!-köszönt neki Hablaty.
-Hablaty! Kérlek magyarázd meg Astridnak hogy a Szörnyennagy Rémség lovasok igenis von...-fakadt ki Takonypóc majd meg állt a a tekintete a lányon.-Hát ki ez a cica baba?-kérdezte majd a lányhoz sétált aki a fal mellett állt.-Szia, baba? Hogy hívnak?-dőlt neki a lány mellett a falnak.
-Szia!-intett a srácnak vidáman.
-Cuki a mosolyod.-kacsintott rá.
-Köszi-felelte boldogan.
-Na ezt mégis hol találtad?-állt meg előttük egy szekercés lány.
-Dél felé egy szigeten a parton.-felelte hablaty.
-És miért hoztad ide?
-Nincs hol laknia.
-És miért pont ide hoztad?
-Jaj, Astrid. Kedves lány.
-Aha azt látom.
-Úúú...még egy csirke az ólban. Nem igaz Astrid?-kérdezte Kőfej. Astrid csak a szemét forgatta.
-Húúú...Ez igazi?-kérdezte Fafej megérintve a lány orrát mire az elnevette magát.Erre Fafej hátra hökölt.-Hallod, ez mozog is!!
-Srácok, ő itt Aphrodite. Emlékezet kiesése van így nem emlékszik, hogy hol lakik. Így gondoltam lakhatna nálunk. Sárkány lovast faraghatnánk belőle!-mutatta be a lány.
-Ezer örömmel-roppantotta ki az ujjait Astrid.
-Benne vagyok! Nálam van még egy hely ha kell, cica.-kacsintott rá Takonypóc.
-Köszönöm, de Hablaty már felajánlotta.
-Persze mindig csak ő...-motyogta magában majd fellökve a széket elment és leült egy másikra. Hablaty furán összenézett a szőkeséggel. 
-Minket be se mutatsz?-kérdezte Astrid.
-Ja tényleg!-fogta Hablaty a fejét.-Aph!-fordult az említett felé.-Ők itt Astrid, Takonypóc, Kőfej és Fafej és Halvér.
-Sziasztok!-intett a lány.
-Hablaty, megbocsátanál egy pillanatra?-kérdezte Astrid majd kivezette Hablatyot, hogy beszéljen vele.
-Hablaty, nekem ő nagyon gyanús. Túl kedves mindenkivel...-gondolkodott a lány.
-Nyugi,csak szerintem elfelejtette...-kezdte de félbe szakították.
-Aha persze. Elfelejtette hogy milyen ha flörtölnek vele?!?
-Honnan veszed, hogy flörtöltek valaha is vele?
-Nézz már rá! Kicsi, vékony és baromi jó alakja! Hosszú szőke haj és angyali kis pofika! Ki ne flörtölne vele?!
-Ebben igazad van.-mondta a fiú majd elidőzött a tekintete a talált lányon aki épp az Éjfúriával barátkozott. Aztán a fiú otthagyta Astridot és vissza ment.
-Szeretnéd, hogy bemutassam Hibbant-ot?-kérdezte huncut vigyorral Takonypóc.
-Köszönöm szépen, de Hablaty már meginvitált egyre és megígértem, hogy meghallgatom Halvért is.-felelte mosolyogva Aphrodite. Erre a feleletre a kérdező elcsodálkozott.
-Akkor én megmutatom ezt a csodálatos 2 tonnás hüllőt!-mutatott a sárkányára.-Ha gondolod elvihetlek egy körre.-kacsintott a lányra.
-Oki! Mehetünk?-fordult meg a tengelye körül Aph amivel gyönyörűen mozdult vele a haja is és így a kérdezetett elöntötte a látvány.
-Aha, persze.- mondta majd felültek a Fogatlanra és meg sem álltak a célig.
Útközben a fiú törte meg a csendet.
-Jól kijössz Takonypóccal.
-Igen, kedves. Mindig bókokkal halmoz el.
-És ez téged nem zavar?
-Miért zavarna?
-Tudod, egy fiú akkor ad bókot egy lánynak ha tetszik neki vagy szerelmes belé. És furán is beszélt veled.
-Most arra gondolsz, hogy Takonypóc flörtölt velem?-kérdezte hirtelen mire a fiú furán nézett rá hátra.
-Háát... nem igazán...
-Arra gondoltál ugye?
-Eltaláltad.
-Talán csak féltékeny vagy.-felelte mosolyogva a lány, várva a reakciót.
-N-n-nem, dehogy!!-háborodott fel tetetten Hablaty.
-Komolyan?-kérdezte huncut vigyorral és meggyőző szemekkel.
-I-igen! Astrid már majdnem a barátnőm.-mondta majd leszálltak. Hablaty leszállt aztán nyújtotta a kezét a lánynak. Azt hitte hogy most új téma következik. Tévedett.
-És miért nem a barátnőd? Miért csak majdnem?-kérdezte előre hajolva a fiúra, majdnem úgy, hogy összeért az arcuk.
-Ööö-motyogta elvörösödve.
-Hmmm?-kérdezte még mindig csábos arccal.-Talán nem vagy neki elég jó?
-N-n-n...
-Vagy talán neked nem túl jó?-rebegtette meg a szempilláit.
-Astridnak igaza volt.-suttogta magának. De sajna a lány is hallotta.
-Mégis miben?-kérdezte nyugodtan és halkan.
-Hogy biztos, hogy flörtöltek veled valaha is...-felelte mire a lány felnevetett.
-Azt feltételezed hogy csábító vagyok.-kérdezte visszatérve a közeli szemkontaktusra.
-Én n-n-nem. Astrid feltételezi azt.-felelte mire a lány elhajolt tőle és leszállt a sárkányról.
-Hát akkor majd mondd meg neki, hogy fogalmam sincs hogy miről beszél.
-Rendben.Akkor indulhatunk?
-Persze!-indult előre. Hablaty hátrébb maradt hogy beszéljen a sárkányával.
-Ez szerinted mi volt?
-Grrr
-Hát én sem tudom.
-Jöttök?-kérdezett vissza a lány.
-Persze!-futottak utána.

***

-Ez pedig a Sárkánysuli. Itt tanítjuk a sárkányokat. Ha gondolod akkor te is lehetsz sárkánylovas-mosolygott rá Hablaty.
-Ez nem kérdés! Csak edzeni kéne rá.-húzta el a száját.
-Nem muszáj.-mosolygott a fiú.
-Klassz! Akkor milyen sárkányok lehetnek?
-Majd azt Halvér elmagyarázza. Ő jobban szeretné.-fogta meg a lány vállát.-Én elfáradtam.-nevette el magát.
-Ugyan mitől?-nevetett fel Aphrodite is.
-Hagyjuk.

***

-Megjöttünk!-köszöntötte őket Hablaty.-Hol vannak a többiek?
-Halvééér!!
-Igen?
-Szeretnék egy sárkányt!
-Oké. Ezen tudok segíteni-mosolygott majd előre lapozott a Sárkányok Könyvében és elkezdte sorolni a sárkányokat és azok fontos adatait.

***(3 órával később)***

-Na? Melyik?-kérdezte Halvér végül.
-Éjfúria!-felelte csillogó szemmel a lány. Erre felkapta Fogatlan a fejét(ott maradtak Hablattyal, csak közben elaludtak).
-Sajnálom,de csak fogatlan az egyetlen Éjfúria.-szomorkodott Halvér.
-Ajj-tört le Aphrodite is.
-Nyugi, még van vagy száz fajta sárkány az Éjfúrián kívül.-fogta meg a vállát Hablaty, aki időközben felébredt. Aztán felkapták a fejüket mert beszállt egy Rémség.
-Indulhatunk, Szöszi?-kérdezte a lovasa.
-Igen!-felelte és odafutott felszállni.-Megyek, sziasztok!-és már el is tűntek.
-Azért kíváncsi leszek, hogy végül ki nyeri el a szívét...-mondta magának Halvér. Ezen persze az őket bámuló Hablaty is elgondolkozott.

***

-Szóval...Tudni kell róla...-kezdte de félbe szakította a lány.
-2 tonnás,21 méter a szárnyfeszttávja, a legnagyobb sárkány a Sárkánysuliban, a nyálkájától feltudsz robbantani dolgokat, képes az orrától a farkáig lángolni, makacs sárkány, nehezebben tanítható, céltudatos,  hossza 19 méter, csak két lába van a többi szárnnyá módosult...-kezdte de megakadt a tekintete a tátott szájjal figyelő Takonypócon.-Mi van? Oda figyeltem.-mondta majd elkezdte simogatni a sárkányt. Ekkor előbújt a bokorból Hablaty és Fogatlan figyelni.
-Szóval...Halvérnek igaza van-kezdte suttogva-Nem szabad Takonypócot lenyűgőznie.-mondta majd Fogatlan ránézett afféle"Tetszik,he?" nézéssel.- Ne gondolj rosszra!-mutatta rá a mutató ujját fenyegetően, mire Fogi elnevette magát.-Ja, tényleg nagyon vicces...Csak elkéstünk...
-Őszintén, te milyen lány vagy?-kérdezte Takonypóc.
-Mégis milyen lennék?-tenne fél kezét csípőre a lány.
-Hát, gyönyörű vagy! Figyelsz a sárkányokra,3 órát hallgattad Halvért...
-Izgalmasan mesélt!-kérte ki magának.
-Jó'van mindegy.-legyintett. - Majdnem mindent elmondtál a sárkányomról...
-És még nem fejeztem be!
-Oké...komolyan? Honnan jöttél? Az istenektől?-akadt ki teljesen.
-Na figyelj!-indult felé a lány és egészen közel állt meg előtte.
-Ez tetszik...-kacsintott rá.
-Teszek rá!
-Úúú... imádom ha mérges egy lány.-és a kezét a lány arcára rakta hogy magához húzva megcsókolja. Erre Hablaty indult volna de megállt, mert a lány bele rugott a fiú hasába amitől az elengedte őt. Aztán az álla alatt is adott neki egyet. Erre Hablaty elismerően bólintott.
-Áuuu-rázta meg a kezét a lány.-Tudod nem minden csendes és ártatlan gyenge-fogta a csuklóját és elindult haza felé. Hablaty gyorsan elé sietett.
-Na milyen volt?-kérdezte mintha semmiről nem tudna.
-Asszem' régen megtudtam védeni magam.-mosolygott rá. Aztán haza mentek és Hablaty megcsinálta a lánynak az ágyát(vagyis a fiú a saját ágyát) majd mindketten lefeküdtek.

2016. június 3., péntek

Prológus

(külső szemszög)

Ez a nap is úgy kezdődött mint az összes többi. A Hibbant-sziget népe mindig is korán ébren volt, volt mikor nem is aludt, és ez most se változott. Az emberek 3 éve kötöttek békét a sárkányokkal. Ez is, meg persze sok más, a sziget főnökének, Plépofának a fiának, Hablaty -Haddock Horrendeus a harmadik-nak köszönhető. Ő volt az egyetlen aki látott és ült meg először Éjfúriát. Ami azt illeti, hogy a vérengző fenevad, vagyis akiről azt hitték, hogy az, a legjobb barátja lett. A sárkányt Fogatlannak hívják (mitagadás találó név) és bejárják az egész szigetcsoportot. Hablaty a kiképzés óta, szerzett magának barátokat, és talán sikerül a barátságból kicsit többre szert tennie egy lánynál. A fiú és barátai azóta sárkánylovasként fedeznek fel új sárkányokat, és tökéletesítik tudásukat e csodálatos lények felől. A Sárkányok Könyve az úgy nevezett sárkányok történelme. Régen, mikor még ölték őkét, a legtöbb sárkánynál(legtöbb? Na jó az összesnél) ez volt olvasható:"...Veszélyes, írtandó...". Mára ezt felváltotta a sárkányfajok élőhelye, adatai(gyorsaság, páncél, tűzerő..stb.), kedvenc étele, gyengéje.
Hablaty és barátai mára már érett felnőttek. Egy külön szigeten élnek, aminek a Sárkányperem nevet adták. E szigeten már szinte minden történt. Tűzféreg támadás, új főnökök a szigeten...meg hasonlók. Szóval, a sziget és a rajta élők is bírják szuflával.

***
A mai napon Hablaty és Fogatlan újabb körútra készült, csak ők ketten. Mint mindig, most is korábban keltek mint a többiek, így észrevétlenül eltudtak tűnni a táborból. Ma éppen dél felé repültek. Arra még nem voltak, így tökéletesnek találták a felfedezést. Még ki se világosodott de már hallani lehetett az Éjterrorok reggeli csatazaját, ahogy csapatokba verődve suhannak át a sötét égbolton, pihenő helyet keresve. Néha-néha felkapják fejüket valami zajra. Mire kicsit kivilágosodott már a távolban távolban szárazföldet találtak. Gyorsan odarepültek és leszálltak a parton. Lassan besétáltak a sűrűbe is. Azon csak nagy nehezen tudtak átvágni. Útközben találkoztak pár Sikló Sárkánnyal, Szörnyennagy Rémséggel és pár PáncálSzárnnyal is(Armorwing az igazi neve, nem tudom a fordítását). Egy óra alatt átértek a kis rengetegen. A nyugati partot is végig sétálták. Aztán egyszer megakadt a sárkánya szeme egy távoli dolgon. A sárkány teljes erőből futni kezdett az ismeretlen dolog irányába, ahová a gazdája is követte. Majdnem a fél partot végig loholták mire elérték a b pontba. A sárkány 2 méterrel az ismeretlen előtt megállt és felvette a támadó állást. A lovasa is lassan megérkezett.
-Jól tudod, Pa-jti, hogy így nem tu-dok hosz-szútá-von fut-ni-felelte lihegve majd a kezeit a térdére rakva lassan lélegzett. Majd lélegzés közben fel-fel pillantott az előttük lévő ismeretlenre. Majd rajta maradt a tekintete. Felegyenesedett és közelebb lépett felé. Vagyis csak akart mert a sárkánya a farkával visszatartotta. 
-Nyugi, Pajti, csak megnézem mi az.-fordult hátra majd ismént elindult. A sárkánya mögötte maradt és készítette a lövését. 
-Szerintem arra nem lesz szükség.-fordult vissza majd tovább ment. Mikor oda ért leguggolt és jobban megnézte. Fgatlan árgus szemekkel figyelte őt. Majd a fiú hátra szólt a sárkánynak.
-Ez csak valamilyen ruha darab. Vagy valamilyen hajóról szakadhatott le.-aztán körbe nézett. -De itt nincs semmi.-majd visszanézett a darabra. Megfogta egy kis részét és egy határozott mozdulattal lerántotta. A fiú elámultam nézte a lepedő alatt megbúvó kis "titkot". A sárkány ösztönből odarohant és hátra húzta a fiút.A fiú lefagyott arccal nézte a távolodó leleplezettet. Aztán feleszmélt.
-Fogatlan! Azonnal engedj el!!-nyújtogatta a kezét, de a sárkány nem engedte.
-Hallod? Eressz el! Meg kell néznem!! Nem lesz semmi bajom!-kiabálta aztán a sárkány elengedte amitől a fiú hátra borult. Fogatlan aranyosan fölé nézett.
-Ne félj, nem lesz semmi bajom-simította meg a sárkány arcát. A fiú felállt és oda sietett. A hüllő persze követte. A fiú közelebb ment majd megérintette a "titkot". A titok feleszmélt és felnézett. Egy gyönyörű lány feküdt ott. "Uram Thor, de szép! Mint egy földre szállt angyal" Gondolta magában a fiú és közben elvörösödve szemezett a lánnyal.

Bevezető

Köszöntük minden kedves idetévedt blogolvasót!
Ez a blog egy fanfiction lesz a kedvenc filmünkről, az Így neveld a Sárkányodat-ról.(Vigyázat, aki ezt olvassa annak legalább Fan szinten kell szeretnie a filmet és annak sorozatát, és szereplőit.Megértését köszönjük)
Ez nem egy átlagos Hibbant-i életről fog szólni. Mint ahogy a címből is kiderült, szerepelni fog benne egy halandó istennő és az utolsó nőstény Éjfúria. A halandó istennő kifejezésről nem szeretnék semmit említeni úgy ahogy a sárkányról sem. Minden időben ki fog derülni ☺ Csak annyit, hogy Hibbant-sziget népe felkészülhet Thor legerősebb csapásaira, és a véletlenekre. Illetve a boldogságra, az izgalomra és a szerelemre is.
Remélem tetszeni fog! Jó olvasást ☺